GYERMEKHÉT Óvodánkban, immár 16 éves hagyományainknak megfelelően évzáró után, szervezzük Gyermekheti programjainkat. Az első a Marcali Tűzoltók, és a Balatonkeresztúri Rendőrök Napja volt, ahol óvodásaink közelebbről megismerkedhettek mindennapi munkájukhoz használt eszközökkel és a gyakorlati bemutató, gazdagította a gyermekek mindennapi tevékenységét, hiszen az itt szerzett pozitív élményeket a későbbiekben játékukba beépítik, felhasználják, hogy újra és újra átélhessék. A falu egész nap zengett a sziréna hangjától, így élvezhették gyermekeink az autókázást.
A Kézművesek Napján gyöngyfűzéssel és natur montázzsal, nemezeléssel ismerkedhettek meg közelebbről gyermekeink. Készült gyöngyből pillangó, virág, karkötő, gyűrű és nyaklánc is. Nemezből motívumos képek készültek, illetve labda, karkötő. Kalandozások Napján nagycsoportosoknak autóbuszos kirándulást szerveztünk. A kirándulás első állomása a keszthelyi Festetics kastély volt, ahol gyönyörködhettek gyermekeink az épület csodás díszítményeiben és parkjában. A épület együttes egyik részében safari vadászatok trófeáinak gyűjteménye található, itt különféle afrikai, ázsiai állatokat ismerhettek meg. A másik részben vasút maketteket láthattak kicsik és nagyok. A következő úti cél a balatonszentgyörgyi Csillagvár volt, ahol sok háziállatot láthattak a vár körül, a várban pedig a vár életét bemutató jeleneteket viaszbábuk korhű ruhákban, és viselkedésformákkal, mutatnak be.
A Kihívás Napján sportversenyeken, tréfás vetélkedőkön, mérhette össze ügyességét az óvoda apraja és nagyja. A futóversenyt a váltó versenyek követték, ahol a győztesek megérdemelten vehették át aranyérmeiket és jutalmukat.
Gyermekhéten adták át a Családsegítő Szolgálat által kihirdetett – Három kívánságom rajzverseny díjait. A nyereményeket boldogan vette át minden gyermek, hiszen csodás munkák születtek, Schweigerné Kovács Erika vezetőtől.
Az Ősz Idő Nyugdíjas Klub meghívására, kedden Gyermeknapi zsúrra volt hivatalos a gyermek csapat, a nagy és középsős gyermekek, ahol mese, játékos vetélkedők, finom sütik, várták őket. Az utazás is kalandos volt, járatos busszal utaztunk és a Szolgáltató Szervezet szállította vissza az oviba a gyermekeket.
Köszönjük a marcali Tűzoltóságnak, a balatonkeresztúri Rendőrőrsnek, az Ősz Idő Nyugdíjas Klubnak, és Családsegítő Szolgálatnak, s minden kedves szülőnek, akik segítettek abban, hogy gyermekeink csodás élmények részesei lehessenek
Gaál Ottóné |
