Imádjuk a vizet!

Óvodás gyermekeink egészségének megőrzéséhez fontos, hogy edzettek legyenek. Lehetőségeket keresünk a komoly erőfeszítésekre, hogy fejlődjön küzdeni akarásuk, elszántságuk, erőnléti állapotuk és állóképességük. Eddig a víz, edző hatásával nyáron, jó idő esetén a pancsolóban, ismerkedhetnek a gyermekek.

 

A Marcali Többcélú Kistérségi Társulás településeinek intézményeiben tanulóinak, illetve óvodába járó gyermekek részére ingyenes úszásoktatást szerveznek. Nagyon örültünk, hogy a mi óvodás gyermekinknek is sikerült az iskolaév utolsó heteiben, a programban részt venni.

Az úszósapkás, úszószemüveges gyermeksereg, egy gyors tusolás után, a medencében csobbant. Tóth Levente úszóedző érdekes feladatokkal, játékokkal segítette a vízbiztonságot kialakítani: csukott szemmel átsétálni a medence másik partjára, a medence szélébe kapaszkodva leguggolni és előtte nagy levegőt venni, körbe járni a medencében,….stb. A vízbiztonság kialakításán kívül, még fontos, hogy gyermekeink megismerkedjenek egy másik sporttal, s annak viselkedési kultúrájával, szabályaival, a fegyelmezettség fontosságával.

„A medenceszéli pancsolás, egymás fröcskölése is jó játék volt. Nagy élmény volt, hogy igazi uszodában tanulunk úszni. A Balatonban is tudunk majd úszni, ha most megtanulunk, és anyukánk is örülni fog. Levente bácsi azt mondta, olyan ügyesek vagyunk, még úszóbajnok is lehet belőlünk!”

 

Köszönjük a lehetőséget!

 

Jasek Dominika Borsika csoportos óvodás (úszóbajnok jelölt) Juhászné Darázs Anikó