Csillagvirág Művészeti Modellóvoda apraja és nagyja nevében köszönet mindenkinek, akik adventi programjaink megszervezésében segítettek, élményekkel és tapasztalással gazdagították óvodás gyermekeinket, így a várakozás szépsége, a készülődés öröme kiteljesedhetett számukra, s ezzel is megerősíthettük településeinkhez kötődő gyökereiket! Képek a programokról!
Ujságh Andrea óvodavezető
Csillagvirág Művészeti Modellóvoda Házirendje
1926-ban önálló község lett, s mai nevét ekkor vette fel. A település már az 1880-as évektől fogadta a pihenni, gyógyulni és fürdeni vágyó vendégeket. Azóta is, az itt élők főbb jövedelemforrása a nyári vendéglátásból, a balatoni idegenforgalomból származik.
Óvodánkat 1962-ben építették, s az év októberében nyitotta kapuit. A 30 kisgyermek nevelését egy vegyes életkorú csoportban egy óvónő látta el. A későbbiekben, az édesanyák munkavállalásával együtt nőtt az óvodai elhelyezés iránti igény, így kettő, majd három csoportot kellett kialakítani.
1993 - 2007.-ig családias életszervezéssel 3 vegyes életkorú csoport működött óvodánk, majd 2007. szeptemberétől 2 vegyes életkorú csoportban nevelkednek óvodás gyermekeink.
2001. áprilisában aktív kezdeményezői voltunk az Ó.N.M.E. Országos Egyesület Somogy megyei Szervezete létrehozásának, ahol elkötelezettségünkkel összefogjuk a művészeti programmal dolgozó óvodákat és a velünk együtt gondolkodókat. Továbbképzéseket, bemutatókat, gyakorlati-elméleti tanfolya-mokat, nyári esztétikai alkotó műhely programokat szervezünk. Intézményünk mindig mindenki számára nyitva áll.
2002. márciusában megkezdtük a Comenius l. modell minőségfejlesztési programjának kidolgozását, amit a Közoktatási Minisztérium írt ki az oktató-nevelő intézmények számára. A minőségbiztosítás célja, hogy az óvoda közvetlen és közvetett partnereinek elvárásai, igényei, elégedettsége összecsengjen a Helyi Nevelési Művészeti Programunkkal.
2003 októberében intézményi partnereink megelégedettségére eredményesen zártuk a minőségbiztosítási rendszer kiépítését.
2003. júliusában óvodánk szellemiséget jutalmazta a gróf Klebelsberg Kuno Alapítvány a Kistelepülési oktatási és kultúrintézmény Díj átadásával.
2003. novemberében felvettük a "Csillagvirág" Óvoda nevet.
2004. májusában pedig az egyik szekció óvodája voltunk a X. Országos Esztétikai Konferenciának, amelynek témája "A gyermekek alkotó készségének fejlesztése az ének, énekes
2006. májusában Kaposváron, bemutatkozott az V. éves az Ó.N.M.E. Somogy Megyei Szervezete, köztük a mi óvodánk is; gyermek és felnőtt műsorral, valamint kiállítással, illetve szakmai előadással.
2007. januárjától megkezdtük a projektpedagógia alapú tanítási-tanulási folyamatokat, óvodás gyermekeink fejlesztéséért. A helyi közösség értékeinek megismerése; célunk a lokálpatrióta gyermek, hogy ismerje, szeresse, tisztelje önmagát, >családját, >faluját, >hazáját!
2007. júniusában már a VI. Nyári Esztétikai Alkotó Műhely programjait szerveztük és koordináltuk, amely túl Somogy megye határain - országos rendezvénnyé növekedett. A nyári alkotó napokon célunk a felnőttkori kreativitás fejlesztése: a magyar kultúra értékeinek (népművészet, kultúra, drámapedagógia) megőrzése, átörökítése; a résztvevők lelki feltöltődése.
Óvodapedagógiánkban valljuk, hogy modern mintákat követő, folytonosan megújuló, de a hagyományos értékeket megőrző nevelésre, oktatásra van szükség - művészeti komplex programjainkkal ennek megvalósítására törekszünk nap, mint nap.
2008. május 15-én, a XIV. Nemzetközi Esztétikai Tanácskozáson, Szombathelyen szakmai munkánk elismeréseként óvodánk megkapta a MODELL óvodai címet.
2008. szeptember 18-án, az ünnepélyes modellóvodai avatásra az "Óvodai nevelés a művészetek eszközeivel" |



Balatonmáriafürdő község a Balaton déli partjának egyik gyöngyszeme. Az egykori földesúr, gróf Széchenyi Imre feleségéről, Andrássy Máriáról Mária-telepnek nevezték el, mivel az ő segítségével kezdődött meg ezen a vidéken az édes ízű bort adó szőlőtermesztés, s ezzel felvirágoztatta a települést.
Az 1950-es években, nyári idényjelleggel, a dolgozó anyukák segítségeként egy középiskolás lány vigyázott, foglalkozott 15-20 kisgyermekkel.
1971-es Óvodai nevelési program bevezetésekor a mi óvodánkba jöttek a környék óvónői az új módszerekkel, eszközökkel ismerkedni. A hazai óvodapedagógia jelentős változásai iránt óvodánk mindig nyitott volt. Nevelőtestületünk, együtt munkálkodik, már közel 20 éve, harmonikus egységben, gyermekeink szeretetteljes és érzelmi biztonságban nevelésén, testi és értelmi fejlesztésén.
1999. májusában alapító tagjai voltunk az Ó.N.M.E. Országos Egyesületnek, szeptemberben pedig az "Óvodai nevelés a művészetek eszközeivel" című alternatív óvodapedagógiai program adap-tálásával egy újabb fejezet nyílt óvodánk életében. A művészet három fő területe kiemelt fontosságot kapott; az ének-zene, dalosjátékok, zenehallgatás, a mese, vers, dramatikus játék, valamint a rajzolás, mintázás, kézimunka. Így programunk magában foglalja a magyar óvodai gyakorlat legjobb tapasztalatait azért, hogy a tradicionális értékeket megőrizze. Ugyanakkor arra késztet bennünket, óvónőket, hogy az egész napi óvodai életet még differenciáltabban, az egyéni szükségleteket, képességeket figyelembe véve szervezzük meg.
játékok, zenehallgatás tevékenység módszereivel, eszközeivel" volt, s az ide látogató kollegáknak és zenei szakembereknek bemutathattuk óvodás gyermekeink zenei nevelését Kodály szellemiségének átörökítését Célunk és feladatunk még az volt, hogy az ország számos óvodáiból hozzánk látogató kollégáknak bemutassuk lakóhelyeinket, helyi értékeinket, óvodánk adaptált programjának gyakorlati megvalósítását, szakmai nívóját.
Óvodapedagógusok Országos Szakmai Egyesülete, - megalakulásának 10 éves évfordulója alkalmából - került sor. Az óvodai jeles napon eljöttek településeink fenntartó önkormányzati polgár-mesterei, képviselői; intézményünk közvetlen és közvetett partnerei; testvéróvodáink óvodapedagógusai; Marcali kistérség községeinek polgármesterei, óvodavezetői; az ÓNME Országos Egyesületének és Somogy megyei Szervezetének elnöksége, tagjai; nyugdíjas kollegák és az örömünkben osztozni kívánó támogatók, barátok, ismerősök.